
FRUEH
MIKE, SARAH,
ANDREW, KATIE

Szervusz!
A nevem Frueh Mike.
A hátteremről
Philadelphia környékén, az Amerikai Egyesült Államok keleti részén nevelkedtem a húgommal és öcsémmel együtt. Gyermekkoromban szerettem a focit és a zenét, ezért a szüleim nagy hangsúlyt helyeztek az edzésre, illetve a zongoratanulásra. Hat évesen kezdtem tanulni egy zeneakadémiában Philadelphiában, később főiskolát is végeztem. Gépészmérnökségi végzettséggel rendelkezem és ebben a szakmában dolgoztam néhány évig egy postahivatallal szerződő cégnél. 2007-ben költöztem Wisconsin államba, hogy ott teológiai főiskolára járjak, majd teológiából mesterdiplomát szereztem 2012-ben. A szabadidőmben szeretek zongorázni, orgonálni, zenét szerzni, filmeket szerkeszteni, főzni és focizni.
Az Istennel való kapcsolatomról
Kicsi koromtól fogva valós személynek gondoltam Istent. A szüleim arra öszötnöztek, hogy sokat tanuljak Istenről és a Biblia igazságáról. Emlékszem, hogy 4-5 évesen megértettem, mi a bűn, miért kell bocsánatot kérni Istentől. Sokat imádkoztam Istenhez, mikor bűnt követettem el, mert úgy éreztem, hogy az a bűn elszakított engem Istentől és hogyha Isten megbocsátana, akkor rendben lenne az életem. Könyörgéssel azonban nem értem el ezt.
Egy éjszakán úgy érezte édesanyukám, hogy Isten dolgozik a szívemben, így elmagyarázta nekem részletesen, hogy a Biblia szerint mindannyian bűnösök vagyunk (Róm. 3,23), a bűn következménye halál, majd a pokol is (Róm. 6,23. Jelen. 20,14) és hogy Jézus a testet öltött Isten, aki helyettem, értem meghalt és támadt fel (János 3,16. 1 Kor. 15,3-4). Mindezt megértettem, elismertem Isten előtt, hogy bűnös, így pokolra méltó ember vagyok, de úgy döntöttem akkor, hogy kérem Jézustól az örökélet ajándékát. Attól kezdve sohasem kételtem, hogy a halál pillanatában a lelkem oda fog jutni mennyországba Istenhez.
23 éves koromban arra indította a szívemet az Úr, hogy misszionáriusként szolgáljak neki. Mondtam neki, hogy hajlandó lennék más országba menni, hogy ott prédikáljam az örök életet, ami csak a Jézusba vetett hit által megszerezhető. Ezért lemondtam a mérnöki cégről, és most már Magyarországon szolgálok.

Szervusz!
A nevem Frueh Sarah.
A háttéremről
Milwaukee, Wisconsin környékén nevelkedtem. Nyolc gyerekből harmadikként születtem meg – ketten lányok vagyunk, hatan fiúk. Gyermekkoromban szerettem sportolni és kinti munkát végezni. Arra emlékszem, hogy a nagy (kb. fél hektáros) házi telkünkön sportoltunk a szomszéd gyerekekkel, bástyákat építettünk a téli tűzifából és szánkóztunk. Szívesen végeztem a fűnyírást, gyomlálást a kértben meg a tűzifa hasogatást a télre készülve.
Magán keresztyén iskolába jártam, majd a Maranatha Baptist Bible College (mostanában Maranatha Baptist University) nevű főiskolán tanultam, ahol általános iskolai tanári végzettséget szereztem. Az ezt követő hat évben titkárnőként dolgoztam a gyülekezetben és az ahhoz tartozó magániskolában, ahol tanítottam is.
A szabadidőben grafikus dizájnnal foglalkozom, az Adobe Photoshop és InDesign használatával, adatbázisokat szerkesztek Access-ben és díszítem a lakásunkat mindig az adott évszak szerint.
Az Istennel való kapcsolatomról
Istennek mindig fontos szerepe volt az életemben. Fiatalkoromban már tanultam a Biblia Istenéről, viszont arra emlékszem, hogy gyötörte a lelkemet a bűntudat. Nagyon frusztrált, hogy nem vagyok képes jobb emberré válni. Annak ellenére, hogy jót akartam csinálni, valahogyan mindig elbuktam. Néha hazudtam, loptam, nem fogadtam szót, rossz szavakat használtam, nagyon kegyetlen és büszke voltam. Noha mindezeket teszi egy tipikus gyermek, úgy éreztem, természetéből fakadóan bűnös szívből erednek. Senki nem tanított, hogyan kövessem el a bűnt, hanem ez természetes és megállíthatatlan. Gyakran szomorkodva mentem aludni.
Egy napon, azonban, Isten megváltoztatta az életemet mindörökre. 1993. szeptember 9-én, amikor 12 éves voltam, a családunknak egyik barátja hirtelen elhunyt 38 évesen szívinfarktusban. Isten ez által meggyőzött engem arról, hogy egy napon nekem is szembe kellene néznem a halállal, és abban az időben nem voltam kész Isten elé állni. Azon az éjszakán Istenhez kiáltottam, elismerve, hogy bűnös vagyok (Róm 3,23 szerint), és megértve, hogy a bűn következménye a pokolban való halál (Róm 6,23a. Jel. 21,8), valamint, hogy az Isten ajándéka örök élet és a bűnbocsánat, melyeket Jézus Krisztus halála tett lehetővé számomra 2000 évvel ezelőtt (Róm 6,23b. Róm 5,8-10. Kol. 1,14).
Kértem Jézustól, hogy bocsássa meg mindegyik bűneimet (múlt, jelen, jövő), és adja nekem az örök életet. Egyszerűen bíztam Jézusban, hogy megteszi, amiről azt mondta, hogy meg fogja tenni. Abban a pillanatban, amikor hittem benne, távozott bűntudat és a lelki gyötrelem és megkaptam az örök életet.
Ezt egyáltalán nem azzal szereztem meg, hogy jó cselekedetekre, vagy a törvény betartására törekednék. Nem találtam meg ezt keresztelésben sem. Nincsen pap vagy vallási vezető, aki valaha megváltoztatta az életemet. A természet gyönyörű világa sem adta meg nekem a békességet, amit kerestem.
Jézus új életet adott nekem, ami Istentől újjászületett. Bár nem vagyok tökéletes, amíg még élek ebben az emberi testben, Isten él a lelkemben, és győzelmet ad a bűn felett, ahogy bízom benne és engedelmeskedek neki. Isten beszéde alapján, 100%-osan biztos vagyok abban, hogy ha ma meg kellene halnom, oda jutnék mennyországba Istenhez.
Zsoltár 103,12 „A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.”
János 3,16 „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
2 Korinthus 5,17 „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”

Szeretnénk bemutatni a családunkat!
Mike, Sarah, Andrew, Katie
Először Budapesten találkoztunk 2011-ben. Abban az időben nem is gondoltuk, hogy Isten már előre elrendelte ezt. Sarah addigra már többször ellátogatott Magyarországra és segített sok mindenben több baptista gyülekezetben. Egyre jobban megszeretette a magyar kultúrát és sok magyar emberrel összebarátkozott.
Mike 2011-ben jött először Magyarországra. Budapesten dolgozott egy nyár erejéig egy baptista misszionáriussal, ami egyébként előírás volt a bibliai főiskolán. A látogatás elején, Mike azt fogadta Istennek, hogy hajlandó, ha Isten úgy akarja, Magyarországra költözni és itt szolgálni.
Mire megismerkedtünk tehát, Isten már egyénileg külön-külön vágyat ébresztett a szívünkben, hogy itt lakjunk az ő akarata szerint. Mikor összebarátkoztunk Budapesten egy közös ismerős által és rájöttünk, hogy ugyanúgy dolgozott már Isten a szívünkben, nagyon világossá vált, hogy Isten valami különlegest szeretne tenni rajtunk keresztül. 2012. augusztus 17-én összeházasodtunk és 2015. októberében ideköltöztünk Amerikából, és ettől kezdve itt szolgálunk. Reméljük, hogy Isten sok évet adjon nekünk, hogy itt segítsünk az igehirdetésben, bibliatanításban és gyülekezetek alapításában.